Önszabotázs, az életünk megrontója

Mindannyiunknak vannak álmai, céljai, és elképzelései arról, hogy mit szeretnénk elérni az életben, de sokszor előfordulhat, hogy saját magunk állunk ezek útjában. Ez az önszabotázs.
Az önszabotázs jelentése: amikor tudat alatt akadályokat gördítünk a saját sikerünk elé. Lehet, hogy szeretnénk valamit elérni, de mégis olyan döntéseket hozunk vagy olyan gondolatok kúsznak be a fejünkbe, amelyek végül ellehetetlenítik a sikert.

Az önszabotázs nem mindig egyértelmű. Gyakran olyan apróságokon keresztül jelenik meg, amiket először észre sem veszünk, és amik külső tényezőknek tűnhetnek. Ilyen például az időhiány, a rossz körülmények vagy akár az a „balszerencse,” hogy valami megint nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Az a trükkös az önszabotázsban, hogy többnyire belülről fakad. A saját gondolataink, hiedelmeink, és félelmeink gyártják ezeket a helyzeteket, és sajnos épp ezek irányítják aztán döntéseinket is.

Az önszabotázs működése. Miért ismételjük újra és újra ugyanazokat a hibákat?

Az önszabotázs működése trükkös és alattomos, hiszen gyakran tudattalanul történik. Az a gondolat, hogy „úgysem sikerülhet,” vagy „nem vagyok elég jó,” olyan mélyen beivódhat a gondolkodásunkba, hogy észre sem vesszük, amikor ezek a hiedelmek elkezdik irányítani a döntéseinket és tetteinket. Az elménk számára ezek a negatív gondolatok valahogy biztonságosnak tűnnek, mivel ismerősek és állandóságot nyújtanak. Az önszabotázs mechanizmusa tehát lényegében úgy működik, hogy a fejünkben lévő hiedelmek igyekeznek újra és újra igazolni önmagukat, még akkor is, ha ez hátráltat minket.

Ez a jelenség szinte minden területen megmutatkozhat. Például egy vállalkozónál, aki fél attól, hogy nem tud elég ügyfelet szerezni, a félelem kézremegést okoz, ami miatt sorra mondja le a munkáit, így pedig valóban veszteséget szenved el. Ilyenkor az elme mintha meggyőzné magát arról, hogy „na látod, nem is volt alaptalan az aggódás.” Az önszabotáló gondolatok mint egy belső program futnak az agyunkban, és hajlamosak vagyunk olyan helyzeteket előidézni vagy megjósolni, amik ezeket a negatív meggyőződéseket igazolják.

Az önszabotázs lényegében egy belső akadályrendszer, ami meggátolja, hogy elérjük azt, amit igazán szeretnénk. Az elménk úgy működik, hogy igyekszik megtalálni azokat a stabil pontokat, amik biztonságérzetet adnak, még akkor is, ha ezeket a stabil pontokat negatív hiedelmekből vagy félelmekből építi fel. Például ha valaki mélyen hiszi, hogy „úgysem lehet nekem jó,” vagy „engem úgysem ismernek el,” akkor az elme ehhez a gondolathoz igazítja a döntéseket és a cselekvéseket, így folyamatosan olyan helyzetekbe kerülünk, amik igazolják ezt az önkorlátozó hitet.

Ennek az a következménye, hogy újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el. Ha nem figyelünk rá tudatosan, akkor ugyanazok a negatív gondolatok és hiedelmek befolyásolják az életünk minden területét, és mindig ugyanazokra a „bizonyítékokra” mutatnak vissza, amik megerősítik, hogy „nekem úgysem sikerülhet.” Az önszabotázs valójában az elménk önfenntartó mechanizmusa, aminek célja, hogy igazolja a saját hiedelmeinket akkor is, ha ezek korlátoznak minket.

Hogyan működik az elménk az önigazolás érdekében?

Az elménk egyik legfőbb feladata, hogy megerősítse a saját hiedelmeinket, hiszen biztonságot és stabilitást keresünk. Ha van egy mélyen berögzült meggyőződésünk, akkor az elménk mindent elkövet azért, hogy ezt a meggyőződést igazolja és támogassa. Ezt nevezzük önigazolásnak. Az elme úgy dolgozik, hogy minden helyzetből olyan információkat ragad meg, amelyek alátámasztják azt, amit már korábban igaznak hittünk.

Ez azért történik, mert az elménk számára a biztonság az, ha az elvárásaink és a valóság egymást erősítik. Vegyünk például egy olyan meggyőződést, hogy „nekem nem sikerülhet.” Amikor ilyen gondolat él bennünk, az elménk valósággal vadászik azokra az élményekre, amik ezt igazolják. Ha például nem sikerül valami elsőre, az elme azonnal bekapcsolja az önigazolást: „Látod, megmondtam, hogy nem fog sikerülni.”

Ez a működés azonban akkor is fennáll, ha az adott hiedelem valójában káros számunkra. Például, ha az a hit él bennünk, hogy engem sosem ismernek el igazán, akkor az elme minden olyan helyzetet kiemel és felnagyít, ahol úgy érezzük, hogy alulértékelnek minket. Még ha kapunk is pozitív visszajelzést, könnyen figyelmen kívül hagyhatjuk, mert az nem illeszkedik a meglévő negatív sémánkhoz. Ez az automatikus szelektálás és torzítás az, ami miatt az önszabotázs olyan makacsul tartja magát.

Az önigazolás működése tehát egyszerű. Amit hiszünk, azt próbáljuk mindenáron igazolni, még ha ezzel saját magunknak ártunk is. Ezért fontos, hogy tudatosan kezdjük megfigyelni és megkérdőjelezni ezeket a belső meggyőződéseket. Ha például azt hisszük, hogy „én nem vagyok elég jó,” akkor próbáljuk meg észrevenni, amikor pozitív tapasztalatok cáfolják ezt. Az új és pozitív élmények tudatos figyelme segít abban, hogy lassan, de biztosan megváltoztassuk ezeket a mélyen gyökerező hiedelmeket.

Hogyan lehet kitörni az önszabotázs programból?

Első lépésként kezdjük azzal, hogy felismerjük a leggyakrabban előforduló negatív gondolatainkat. Írjuk le őket, és vegyük sorra, hogyan befolyásolják a viselkedésünket, a döntéseinket és a mindennapjainkat. Ha például egy visszatérő gondolatunk az, hogy „én úgysem fogok sikerrel járni”, akkor ennek az az eredménye, hogy már eleve kevesebb energiát fektetünk bele a terveinkbe, hiszen a bukásra számítunk.

Ezután dolgozzunk ki olyan új gondolatokat, amelyek pontosan ezekre a régi, korlátozó hiedelmekre válaszolnak, de támogatnak minket, és előre visznek. Például az „úgysem fog sikerülni” helyett fogalmazzuk meg azt, hogy „minden lépéssel közelebb kerülök a sikerhez”, vagy „minden kihívásból tanulok, és ettől egyre erősebb leszek.” Az ilyen új, pozitív gondolatok lehetőséget adnak arra, hogy a mindennapjainkban is máshogy reagáljunk a helyzetekre, és ne az önszabotáló minták vezéreljenek.

Fontos, hogy ezeket az új gondolatokat rendszeresen ismételjük, és építsük be a napi rutinunkba, hogy szokásunkká váljanak. Lehet, hogy eleinte szokatlanul hatnak, vagy „nem őszintének” tűnnek, hiszen az elménk még a régi gondolatokat tartja biztonságosnak. De minél gyakrabban mondjuk ki és gondolunk az új, támogató állításokra, annál inkább megszokottá válnak, és idővel ugyanúgy természetessé lesznek, mint a régi, önkorlátozó gondolatok.

Az elme rugalmas, és képes alkalmazkodni az új mintákhoz. Ezért érdemes a támogató gondolatokat napról napra gyakorolni, megerősíteni, és új, pozitív meggyőződéseket építeni belőlük. Ha kitartóan ültetjük el és ismételjük ezeket az új gondolatokat, akkor ezek egy idő után valóban részünkké válnak, és már nem az önszabotázs határozza meg a cselekedeteinket, hanem egy olyan belső erő, amely a céljaink felé visz.

Az önszabotázsból való kitörés gyakorlati lépései

1. Az első lépése az önszabotázsból való kitörésnek, hogy felismerjük a jelenlétét és tudatosítsuk magunkban, hogy milyen gondolatok és hiedelmek hajtják. E nélkül az önszabotázs egyszerűen újra és újra el fogja érni, hogy megakadályozzon minket céljaink elérésében. Fontos, hogy elkezdjük megfigyelni, milyen élethelyzetekben kapcsolnak be ezek a félelmek vagy negatív gondolatok. Mikor tör ránk a kétség, mikor érezzük, hogy úgysem sikerülhet, vagy nem vagyok elég jó. Amint felismerjük ezeket a mintázatokat, már van esélyünk arra, hogy tudatosan változtassunk rajtuk.
2. A következő lépés az, hogy elkezdünk új gondolatokat beépíteni a fejünkbe. Ez azt jelenti, hogy az eddig automatikusan, szinte programként futó negatív gondolatok helyére új, támogató gondolatokat ültetünk. Ha például észrevesszük magunkon, hogy hajlamosak vagyunk azonnal a legrosszabb kimenetelt feltételezni, akkor tudatosan igyekezzünk olyan gondolatokat ismételni magunkban, amik lehetőséget adnak a pozitív végkimenetelre is. Ez nem egyik napról a másikra történik, hiszen a negatív hiedelmek is hosszú évek alatt épültek fel, de fokozatosan megtanulhatjuk átalakítani őket.
3. A pozitív megerősítések ismétlése és a gyakorlati tapasztalatok összegyűjtése fontos része ennek a folyamatnak. Az új gondolatok akkor válnak igazán erőssé, ha valódi élményekkel, sikerekkel támasztjuk alá őket. Kezdjünk kisebb célokkal, és hagyjuk, hogy az ezekben elért sikerek fokozatosan önbizalmat adjanak. Az önszabotázs ugyanis csak akkor veszíti el az erejét, ha az új gondolatok stabilan megvetik a lábukat az elménkben, és elkezdenek valódi meggyőződéssé válni.
4. Nem szabad megfeledkezni a türelemről és az elfogadásról sem. Az önszabotázs megváltoztatása időbe telik, és az út során elkerülhetetlen, hogy újra és újra visszaessünk régi mintáinkba. Fontos, hogy ilyenkor ne bántsuk magunkat, hanem inkább a fejlődésre és az apró sikerekre koncentráljunk.

Összefoglalva, a kitörés a következőket jelenti: légy tudatos az önszabotáló gondolatokra, ismerd fel, hogy milyen helyzetekben kapcsolnak be, és kezdj el tudatosan új, pozitív gondolatokat beépíteni. Idővel az új meggyőződések erősebbek lesznek, és egyre inkább képes leszel arra, hogy önszabotázs helyett támogasd saját magad az álmaid és céljaid elérésében.