Az érzelmi elhidegülés kulcsmondata: Már nem haragszom.

Ez a mondat egy pár ülésén hangzott el. A feleség, láthatóan elfáradva az állandó konfliktusokban, csak ennyit mondott: „Már nem haragszom. Tulajdonképpen semmit nem érzek.” A férj először megkönnyebbült. Aztán egy pillanattal később megijedt: „Akkor most vége?”.  A kapcsolatukban tulajdonképpen az történt, hogy bár benne voltak de nem kapcsolódtak. Ott voltak egymás mellett, de nem érték el a másikat. És ami még nehezebb, nem is érezték, hogy ez fontos lenne. Ez nem más, mint az érzelmi elhidegülés a való életben. Innen indult a közös munkánk.

Az érzelmi elhidegülés intő jele a kommunikáció hiánya

Amikor párkapcsolati nehézségekkel keresnek meg, szinte mindig előkerül a kommunikáció kérdése. Meg is szoktam kérdezni az első alkalmak egyikén, hogy hogyan állnak a kommunikációval? Ilyenkor megkérem őket, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán értékeljék, mennyire érzik működőképesnek azt, ahogyan beszélgetni tudnak egymással. A válaszok jellemzően az alsó tartományban mozognak. De ennél is fontosabb, amit utána mondanak: „Tulajdonképpen már nem is kommunikálunk.”

És valóban. Sok pár esetében a legnagyobb hiány nem a szeretet, hanem a kapcsolatot működtető hétköznapi figyelem. Az, hogy beszélgetnek. Hogy elmondják, mit gondolnak, mit éreznek vagy akár azt is, hogy nem tudják mit gondolnak, mit éreznek.

A csend nem azonos a békével

Az érzelmi elhidegülés nem egyik napról a másikra történik. Olyan, mint amikor észrevétlenül elfordulunk egymástól, míg végül már háttal állunk és észre sem vesszük mikor történt meg. Nem volt egy nagy vita, nem volt drámai töréspont. Inkább sok apró pillanat volt, amikor nem figyeltünk egymásra. Amikor nem beszéltük meg, mi bánt. Amikor inkább magunkban tartottuk.

Az érzelmi elérhetőség, ami a kapcsolatok egyik kulcseleme, megszűnt. Ebben a kapcsolatban már egyik fél sem volt igazán elérhető. A feleség bezárt, a férj visszavonult. A fájdalom, a sérelmek és a félreértések falat építettek köréjük.

Kommunikációs minták – ugyanazt mondjuk, mást értünk

A párterápiát a kommunikációs minták feltérképezésével kezdtünk. Egyáltalán mit jelent számukra az, hogy jó kommunikáció? Mikor volt olyan, hogy működött köztük a párbeszéd? Mi történt akkor másképp?

Egy apró, de beszédes példa a hétköznapi, egyszerű félreértésekre a rend fogalma. A feleségnek a teljesen üres, tiszta konyhapult a rend. A férjnek pedig teljesen rendben van, ha a csepegtetőn ott vannak az edények. A probléma nem a rendetlenség hanem az, hogy mit értünk alatta és mennyire hisszük, hogy a másik direkt nem érti meg a mi értelmezésünket.

Itt lép be a kommunikációs félreértések tisztázása, mint fontos eszköz. Amikor már többedszerre találkoztunk megkérdeztem őket, hogy volt-e olyan helyzet az elmúlt héten, amikor egy kicsit jobban sikerült megérteni egymást. Nem a tökéletességre kerestünk példát, csak apró eltérésekre a megszokott mintáktól.

Az érzelmi elhidegülés legnagyobb ellenszere, ha van mihez visszanyúlni

Fontos része volt a közös munkánknak, hogy felidézték miért választották egymást sok évvel ezelőtt. Mit láttak meg a másikban akkor amikor még nem csend, hanem kíváncsiság volt közöttük? Ezt hívom aranytartaléknak. Azokat az emlékeket, érzéseket, amikre egy kapcsolatban újra lehet építkezni.

Amikor emlékeztek egy régi nyaralásra, egy közös nevetésre vagy egy régi szokásra, mintha újra bekapcsolódott volna az érzelmi áramkör. Ez ugyan nem oldja meg a konfliktust, de elindítja a szándékot az újra kapcsolódásra.

A segítő szerepe: kérdések, nem válaszok

Segítőként nem megmondani akartam a megoldást. A célom az volt, hogy kérdésekkel teret nyissak. Megmutassam, van hová visszamenni és van honnan újraindulni.

A megoldásfókuszú kérdések különösen hasznosak ilyenkor.

• „Ha holnap egy picit jobban menne a kommunikáció, miből vennéd észre?”
• „Volt-e olyan pillanat mostanában, amikor kicsit közelebb érezted magad hozzá?”

Nem a múlt feltárása volt a cél, hanem a kapcsolat újra szövése. Mint amikor egy fonalgombolyag elszakad és keresni kell a két végét, hogy újra össze lehessen kötni őket.

Amit megtanultam az érzelmi elhidegülésről párterapeutaként

Az egyik legfontosabb tapasztalatom ebből a folyamatból az volt, hogy a harag hiánya nem megnyugtató jel. Ha egy kapcsolatban már nincs feszültség, az sokszor nem azt jelenti, hogy minden rendben van. Sokkal inkább azt, hogy már nincs érzelem, nincs kapcsolódás, nincs belső mozgás.

A másik, hogy a kommunikáció nem magától értetődő. Ugyanazokat a szavakat használjuk, mégis mást értünk alattuk. És ha ezekre nem kérdezünk rá, a félreértések szinte garantáltak.

És végül minden kapcsolatban vannak olyan pillanatok, amikhez vissza lehet nyúlni. A segítő dolga nem az, hogy megmondja mit tegyenek, hanem hogy segítsen észrevenni mit tettek már egyszer jól és hogyan lehetne abból építkezni.

A folyamat végére nem tűntek el a konfliktusok. De megjelent valami más, újra meghallották egymást. A feleség egy idő után már azt mondta: „Most már legalább azt érzem, hogy hiányzik, amikor nem figyel rám.”

Szakemberként azt kívánom minden kollégának, hogy ne féljen a csendtől. Ne ijedjen meg a semmit nem érzek mondatoktól. Ha a megoldást helyezzük fókuszba, minden esély adott a klienssel való sikeres közös munkára.