4 kommunikációs trükk a hatékony konfliktuskezeléshez
2019.06.06.Önbizalom növelés 7 módszere
2020.01.16.
Amikor valakire azt mondjuk, hogy kezdeményező, akkor szinte mindig pozitívumként gondolunk erre és általában nagyra értékeljük. Szeretjük, amikor valaki proaktív és kérés nélkül kezd bele új dolgokba.
Ilyenkor azonban sokszor az is jellemző az illetőre, hogy előszeretettel nyit újabb és újabb felületeket magának, amelyben tevékenykedhet. Ezzel önmagában nem is lenne semmi gond, csak vélhetően ezeket az új folyamatokat nem tudja vagy nem akarja lezárni, lényegében nyitva maradnak. A nyitott folyamatok viszont figyelmet igényelnek, ezért valószínűleg folyamatosan késztetést fog érezni, hogy foglalkozzon velük. Persze egy idő után a régebb óta nyitva lévők inkább nyűgöt jelentenek, és ahelyett, hogy azokat lezárná továbbra is újabb és újabbakat nyit, viszont valószínűleg stresszel azon, hogy mi lesz a régebbiekkel. Ezzel lényegében felőrölheti magát, ami nem tesz jót az egészségének.
A szétforgácsolódás azért jelent csapdát az illető számára, mert ugyebár pörög folyamatosan, így ez azt az illúziót kelti a számára, hogy halad. Ugyanakkor valójában ez a pörgés nem jelent haladást. Amikor elindul az illető az egyik új ügy irányába, rögtön azt fogja érezni, hogy egy másik ügyet „cserben hagy”, ezért azzal is foglalkozni kezd. Igen ám, de ebben a pillanatban egy harmadik ügy is éppen felbukkan, amibe szintén energiát kell tenni. Így lényegében elkezd szaladgálni az ügyek között, mint a tányérpörgetők a cirkuszban. Ez a folyamatos szaladgálás előbb-utóbb fáradtsághoz, majd szép lassan kiégéshez vezethet.
Ha valaki felismeri magában ezt, akkor az alábbi módszerek segíteni szoktak:
- Írd össze a nyitott folyamataidat! -> legalább nem kell fejben tartani
- Ha már össze van írva, könnyen kiválaszthatod azokat az ügyeket, amelyeket egyszerűen és gyorsan le tudsz zárni. Zárd is le! -> Célként érdemes megfogalmazni első körben, hogy lezárod a nyitott ügyek 20%-át
- Hosszabb távon érdemes meghatároznod a magad számára a nyitott ügyek maximális számát. Így amikor késztetést érzel arra, hogy új folyamatot indíts, előbb zárj le egy, már nyitva levőt! Gyakran az új folyamat iránti vágyunk, lelkesedésünk ad annyi energiát, hogy le tudjunk zárni egy másikat.
Szóval a kezdeményezésed ne menjen a hatékonyság és az egészséged rovására!