
Megérkezett a PersonalGuide podcast negyedik adása
2025.05.23.
Az érzelmi elhidegülés kulcsmondata: Már nem haragszom.
2025.06.12.Magánéleti kiégés, amikor már otthon sincs megnyugvás
Segítőként valószínűleg te is találkoztál már olyan ügyféllel, akinek az élete kívülről teljesen rendben van, a felszín alatt viszont megbújik a magánéleti kiégés.
Ez a történet egy banki középvezetőről szól, aki nemcsak a munkájába, hanem a magánéletébe is belefáradt. A kiégése nemcsak szakmai volt, már a személyes életében is megjelent. Bár sokáig úgy tűnt, hogy egy helyben toporgunk, végül épp ez az elakadás vált az átalakulása legfontosabb kulcsává.
A magánéleti kiégés három rétege és ami mögötte van
Kliensem több mint tíz éve dolgozott a cégnél, ami a megszokás komfortját adta számára. Azonban már nem talált benne kihívást és a felettesével sem volt túl jó a kapcsolata. Mindeközben egyedül nevelte kisfiát, aki cukorbeteg lett és valószínűleg neurodivergens is. Azért jött hozzám mert úgy érezte, összecsapnak a feje felett a hullámok, túl sok kihívás ez így számára egyszerre.
A biztos munkahelye mára inkább börtönné vált, magánéletében pedig egyik nehézség jött a másik után. Ezért a kiégés több síkon is megjelent:
- Testi szinten: állandó fáradtság, alvászavar, reggeli felkelési nehézségek.
- Érzelmileg: szorongás, érzelmi eltávolodás a társas kapcsolataitól.
- Viselkedés: elkerülés, pánikreakciók, befagyott döntéshozatal.
A klasszikus work-life balance tippek hatástalanok maradtak. Mert itt nem időbeosztásról volt szó, hanem a magánéleti kiégés olyan szintjéről, ami identitásvesztéssel járt.
Az áttörés a magánéleti kiégés rendezésére
Az igazi változás pár egyszerű, de célzott kérdésből indult:
- Mi lenne annak a jele, hogy egyensúlyban vagy?
- Mikor éreznéd azt, hogy boldog vagy és mi mutatná meg azt?
- Ha egy év múlva találkozunk, miről számolnál be, ha minden rendeződött az életedben?
A válaszaiból kiderült, hogy tisztában van azzal min kellene változtatnia, csak eddig nem nézett szembe vele, nem gondolta át tudatosan.
A stratégia meghatározása

Világosan látszott, hogy a munkahelyváltás mennyire fontos számára. Úgy érezte, egy nyugodtabb munkahelyi háttérrel sokkal több energiát és odafigyelést tudna adni a kisfiának.
A következő hónapokat már ennek az újfajta építkezésnek szenteltük, hiszen a cél első lépése adott volt: munkahelyváltás. Kitöltötte a PersonalGuide tesztet, hiszen látnunk kellett a jelenlegi helyzetet, hogy honnan is indulunk pontosan.
Ezután elkezdtük erősíteni az önbizalmát, hogy higgyen önmagában és higgyen abban, hogy képes egy új munkahelyen is jól teljesíteni. Hiszen az önbizalom nem a semmiből nő ki, fel kell építeni!
Ehhez a legfontosabb kérdés a következő volt: „Mit csinálna most az ideális énem, az az ember, akivé szeretnék válni?” Ezt a kérdést minden olyan helyzetben elkezdte feltenni magának, amikor kétségei támadtak önmagával szemben. Ezzel sikerült a gondolkodását kizökkentenie a megszokott spirálból, egy idő után pedig már fel sem merült benne a kétség egy-egy korábban ijesztőnek tűnő feladat vagy élethelyzet előtt.
„Megoldókulcs” magánéleti kiégéssel küzdő ügyfelekhez
Amikor az ügyfelem 1,5 évvel ezelőtt kisétált a korábbi munkahelye biztonságos börtönéből, nemcsak munkahelyet váltott. Egy olyan belső forradalmat hajtott végre, ami a mai napig tart és korábbi énje számára elképzelhetetlen eredményeket ért el. Új munkahely mellett új párt is talált, akivel családként élnek együtt. És bár az új élethelyzeteiben kell egyensúlyoznia, ez most már haladás és nem egy helyben toporgás.
Amikor legközelebb egy kiégett ügyfél ül veled szemben és azt érzed, már megint ugyanott vagyunk…
- Emlékeztesd magad:
A legnagyobb áttörések gyakran egyetlen kérdésben rejlenek - Kérdezz olyan egyszerűt, ami feltöri a gátakat:
Mert néha a legnagyobb szakmai bölcsesség nem a tökéletes technika, hanem a bátor egyszerűség, kitartással és érdeklődéssel karöltve. Mindeközben a megoldásra fókuszálj! - Amikor a bizonytalanság nyomaszt:
Emlékeztesd magad arra, hogy a legprofesszionálisabb, amit coach-ként tehetsz az az, hogy vársz amíg az ügyfél maga megtalálja a kulcsot a zsebében. A te feladatot segíteni ebben, a jól feltett kérdésekkel.
Mert ahogy ügyfelem is megtanulta, a megoldás soha nincs kirakva az asztalra, mindig bennünk lapul, csak felszínre kell hozni.
Így kezdj neki az önismeret fejlesztésnek
Az önismeret útján való elindulás egyik legjobb kezdőpontja a PersonalGuide teszt kitöltése. Bár minden ember saját maga legjobb szakértője, ugyanakkor ennek van egy hátulütője is. Nem vagyunk képesek kívülről magunkra nézni. Ebben segít a PersonalGuide teszt! Ez egy olyan eszköz, ami megmutatja a személyiségjegyeidet, a preferenciáidat, az erősségeidet és a fejlesztendő területeidet. Töltsd ki még ma és lépj rá az önismeret fejlesztés útjára!



