Kisebbségi érzés, a csendes gyilkos

Gondolkodtál már azon, hogy miért érzed magad néha kevésnek mások mellett? Hogy miért van az, hogy bármennyire is próbálkozol, mégis úgy érzed, hogy nem vagy elég jó, nem vagy elég érdekes, vagy nem vagy elég szerethető? Ha ezt gyakran tapasztalod, akkor lehetséges, hogy egy mélyebb, belső program irányít téged. Ez a program pedig nem más, mint a kisebbségi érzés.

De mit is jelent ez pontosan? A kisebbségi komplexus egy mélyen gyökerező érzés, amely azt súgja neked, hogy nem vagyok elég jó. Ez az érzés szinte minden életterületedre hatással lehet. Meghatározza, hogyan látod magad, hogyan érzed magad a másokkal való kapcsolataidban, és hogyan reagálsz a külvilág visszajelzéseire.

A kisebbségi érzés belső programjának működése

Amikor valakinek kisebbségi komplexusa van, az egész énképét egy alapvető negatív gondolat határozza meg. Ez a gondolat lehet, hogy nem is tudatos, de folyamatosan ott dolgozik a háttérben. Valami baj van velem. Nem vagyok elég okos, szép, tehetséges, ügyes vagy szerethető. Ez a belső hitrendszer szűrőként működik, és arra késztet, hogy mindig a gyengeségeidre, a hiányosságaidra figyelj. Azokra a dolgokra, amik miatt szerinted mások szemében kevésbé vagy értékes.

Ez a belső program rendkívül kimerítő. Miért? Mert állandóan azt keresed, hogy vajon hogyan tűnhetsz jobbnak, elfogadhatóbbnak a többiek számára. Folyamatosan a külvilágot figyeled, hogy vajon mások mit gondolnak rólad. És mivel ez a program a félelmeidre épül, mégpedig arra a félelemre, hogy nem vagy elég, ezért mindig megtalálod azokat a helyzeteket, amikben tényleg kevesebbnek érzed magad.

Hogyan jelenik meg ez az érzés a hétköznapokban?

Ha kisebbségi komplexusod van, az megmutatkozhat abban, hogy folyton másokhoz hasonlítgatod magad. Ha valaki ügyesebb, gyorsabb, sikeresebb, azonnal úgy érzed, hogy nem ütsz meg egy láthatatlan mércét. Azt veszed észre, hogy soha nem vagy elégedett magaddal, mert mindig azt látod, hogy mások jobbak nálad valamiben. És ez az összehasonlítás egy véget nem érő spirált hoz létre. Minél többet hasonlítgatod magad másokhoz, annál rosszabbul érzed magad.

De nem csak a másokhoz való viszonyodban mutatkozik meg ez az érzés. A kisebbségi érzés abban is megnyilvánul, hogy elrejted a valódi önmagadat. Nem mered megmutatni a gyengeségeidet, mert félsz attól, hogy mások elítélnek vagy kevésnek tartanak. Előfordulhat, hogy túlteljesítesz, mindig a maximumot próbálod nyújtani, csak hogy bebizonyítsd másoknak, hogy elég jó vagy. De belül még mindig ott van az a szorongás, hogy ez sem lesz elég mások elismeréséhez.

Miért nem oldja meg a kisebbségi komplexust a külvilág elismerése?

Amikor kisebbségi komplexusban szenvedsz, az első dolog, amit ösztönösen teszel, hogy kívül keresed a megoldást. Több szeretetet, több dicséretet, több elismerést akarsz kapni másoktól, mert úgy érzed, ezek betölthetik azt az űrt, amit belül érzel. De vajon tényleg megoldás ez? Vajon tényleg megszabadulsz ettől a nyomasztó érzéstől, ha mások folyton megerősítenek abban, hogy értékes vagy?

Sajnos a válasz: nem. Az elismerés ugyan ideiglenesen jobbá teheti a közérzetedet, de nem szünteti meg a problémát. Nézzük meg, hogy miért nem.

A külvilágra támaszkodó önértékelés csapdája

A kisebbségi komplexus egyik fő jellemzője, hogy az önértékelésedet teljes mértékben a külvilág visszajelzéseire alapozod. Ha megdicsérnek, akkor egy pillanatra elhiszed, hogy talán mégsem vagy annyira rossz. Ha elismernek, akkor átmenetileg jobban érzed magad a bőrödben. De ez az érzés mindig csak időleges. Amint a dicséret elmúlik, vagy ha valaki épp nem ad pozitív visszajelzést, azonnal visszacsúszol a megszokott gondolati mintádba és azt gondolod, nem vagy elég jó.

Miért történik ez? Azért, mert a belső problémád, az önmagadról alkotott negatív kép, változatlan marad. A külvilág bármennyi szeretetet vagy elismerést is adhat, az csak egy pillanatnyi enyhülést hoz. Olyan ez, mintha egy repedező házat próbálnál kívülről újra festeni. A festék ideiglenesen elfedi a repedéseket, de a problémát nem oldja meg. Ahhoz, hogy valódi változás történjen, a házat belülről kell megerősíteni. És ez ugyanígy van az önértékeléseddel is.

Az elismeréstől való függés ördögi köre

Amikor a külvilágból várod a megoldást, azzal egy ördögi körbe kerülsz. Az elismerés keresése függőséggé válhat. Minél több pozitív visszajelzést kapsz, annál inkább szükséged lesz rájuk, hogy fenntartsd a jó közérzetedet. De mivel ez az érzés mindig csak átmeneti, ezért újra és újra vágysz majd az újabb és újabb dicséretekre. És ha valamikor nem kapsz elég elismerést, az még mélyebbre taszít az önbizalomhiányba.

Ez a függőség különösen veszélyes, mert teljesen kiszolgáltatottá tesz a külvilágnak. Gondolj csak bele. Ha az önértékelésed azon múlik, hogy mások mit gondolnak rólad, akkor soha nem lehetsz igazán szabad. Mindig attól fogsz függni, hogy éppen milyen visszajelzéseket kapsz. És mivel senki sem képes mindig mindenkit boldoggá tenni, ezért törvényszerű, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor nem kapsz elég pozitív visszajelzést. Ekkor pedig az önértékelésed újra összeomlik.

Miért nem „törli ki” a kisebbségi komplexust az elismerés?

Ahogy fentebb is írtam, a komplexus nem a külvilágban gyökerezik, hanem belül, a saját gondolkodásodban. Ez egy belső program, ami az alapján értékeli magát, hogy hogyan állsz másokhoz képest. Ez a program arra késztet, hogy folyamatosan másokhoz hasonlítsd magad, és azokat a szituációkat vedd észre, amikben úgy érzed, hogy nem vagy elég jó.

Amikor valaki megdicsér, az olyan, mintha egy rövid időre kikapcsolná ezt a programot. De amint a dicséret elmúlik, a program újra bekapcsol, és folytatja a szokásos működését. Ezért van az, hogy hiába kapsz elismerést, az alapvető érzés, hogy nem vagy elég jó, nem szűnik meg. Ez nem a külvilág hibája; egyszerűen arról van szó, hogy a belső programot csak belülről lehet felülírni.

A külvilági mérce szubjektivitása

Egy másik probléma az, hogy a külvilág visszajelzései nem objektívek. Lehet, hogy valaki dicsér téged, és azt mondja, hogy csodálatos vagy abban, amit csinálsz. De ugyanazt a teljesítményt valaki más talán középszerűnek találja. Lehet, hogy valaki szerint te rendkívül türelmes vagy, míg egy másik ember éppen az ellenkezőjét gondolja rólad. Ez azt mutatja, hogy a külvilág értékelése mindig szubjektív, és az emberek saját szempontrendszereiken keresztül ítélnek meg téged.

Ha pedig a külvilági mérce ennyire változó és kiszámíthatatlan, akkor miért támaszkodnál rá az önértékelésedben? Ha egyik ember szerint elég jó vagy, de egy másik szerint nem, akkor hogyan lehetne ebből egy stabil alapot építeni? Nem lehet. Ezért van az, hogy az önértékelésedet nem a külvilágra kell alapoznod, hanem saját magadra.

Mi lenne, ha már most elég lennél?

A kisebbségi komplexus egyik legnagyobb illúziója, hogy el kell érned valamit, vagy valakivé válnod ahhoz, hogy elég jó legyél. De mi van, ha már most elég vagy, úgy, ahogy vagy? Mi van, ha a gyengeségeid, a hibáid és a hiányosságaid nem is annyira problémák, mint ahogy azt gondolod? Mi van, ha mindezek csak részei annak, aki te vagy, és nem is kell őket elrejteni vagy megváltoztatni?

Az elismerés keresése helyett kezdd el felfedezni önmagadban azt, ami már most értékes. Ne a külvilágtól várd, hogy megmondja, ki vagy és mennyit érsz, hanem kezdj el belülről építkezni. Ha ezt megteszed, akkor az önértékelésed függetlenné válik a külvilág visszajelzéseitől, és többé nem leszel kiszolgáltatott mások véleményének.

Önértékelésed jelen helyzetének felmérésére kitűnő eszköz a PersonalGuide teszt kitöltése, ami segít hogy tisztába kerülj erősségeiddel és gyengeségeiddel.

A kisebbségi érzés leküzdése

A kisebbségi komplexus egyik legfőbb forrása az a szűrőrendszer, amin keresztül önmagadat értékeled. Ez a szempontrendszer határozza meg, hogy mi alapján gondolod magadat kevésnek, hibásnak vagy hiányosnak. De vajon honnan származik ez a mérce? Tényleg objektív igazságok alapján ítéled meg magad, vagy csak valamilyen tanult, külvilágból átvett nézőpont szerint teszed ezt? És ha ez utóbbi igaz, akkor miért ragaszkodsz hozzá?

Ahhoz, hogy elkezdj kilépni ebből a csapdából, először szét kell robbantanod ezt a szempontrendszert. Meg kell kérdőjelezned annak az alapjait, hogy miért gondolod magadat kevésnek.

1. Ismerd fel, hogy a szempontrendszered nem a sajátod

Az első lépés az, hogy felismerd, a szűrőrendszer, ami alapján magadat értékeled, nem a sajátod. Gyerekkorodtól kezdve folyamatosan tanulod a környezetedtől, hogy mi számít jónak, mi számít rossznak, és mi alapján leszel elég mások számára. Ezek a tanult normák jönnek a szüleidtől, a tanáraidtól, a barátaidtól, a médiából, és még rengeteg más helyről.
Például, lehet, hogy valaki azt mondta neked, hogy csak akkor vagy értékes, ha kitűnő eredményeket érsz el az iskolában. Vagy talán azt tanultad meg, hogy csak akkor vagy szerethető, ha mindig kedves és segítőkész vagy másokkal. Ezek a szempontrendszerek mélyen beépülnek a gondolkodásodba, és anélkül működnek, hogy tudatosan észrevennéd őket.
De vajon ki döntötte el, hogy ezek a szabályok az abszolút igazságot jelentik? És miért gondolod, hogy mindenki ugyanazok alapján ítél meg téged? Tedd fel magadnak a kérdést: Ez tényleg az én mércém, vagy csak átvett szabályok szerint próbálok megfelelni?

2. Szembesülj a mérce szubjektivitásával

A következő lépés az, hogy megértsd, a külvilág szempontrendszerei nem objektívek. Ha mindenki másképp lát téged, akkor hogyan lehetne bármelyikük véleménye egyetemes igazság? Például lehet, hogy valaki szerint túlságosan halk vagy, míg egy másik ember azt mondaná, hogy éppen azért vagy szimpatikus, mert nem vagy harsány. Az, hogy valaki türelmesnek tart, vagy éppen türelmetlennek, teljes mértékben attól függ, hogy az illető milyen körülmények között lát téged, és milyen elvárásokat hoz magával.
Ez a szubjektivitás megmutatja, hogy nincs egyetlen, mindenkire érvényes mérce. Az emberek különböző szűrőkön keresztül ítélik meg egymást, és ezek a szűrők a saját tapasztalataikon, elvárásaikon és előítéleteiken alapulnak. Ha ezt megérted, akkor máris lazítani tudsz a saját magadról alkotott szigorú ítéleteiden.

3. Kérdezd meg magadtól: Mi alapján gondolom ezt?

Most pedig jöhet a gyakorlati része annak, hogy megkérdőjelezd a saját szűrőrendszeredet. Fogj egy papírt, és írj fel néhány olyan gondolatot magadról, amik miatt kevésnek vagy rossznak érzed magad. Például:

• Nem vagyok elég okos.
• Nem nézek ki elég jól.
• Nem vagyok elég tehetséges.

Ezután tedd fel magadnak a következő kérdéseket, mindegyik állítással kapcsolatban:

1. Ki mondta ezt nekem? – Honnan ered ez a gondolat? Valaki konkrétan kimondta, vagy csak egy helyzetből vontam le ezt a következtetést?
2. Tényleg igaz ez? – Tényleg nem vagyok okos? Minden helyzetben, minden ember szerint? Vagy csak egy-egy adott szituációban éreztem ezt?
3. Miért gondolom, hogy ez baj? – Miért hiszem azt, probléma, ha nem vagyok elég okos? Ki határozta meg, hogy mennyire kell okosnak lenni ahhoz, hogy értékes legyek?

Ez a folyamat segít abban, hogy felismerd, mennyire megalapozatlanok és szubjektívek azok az elvárások, amiket magadra kényszerítesz. Ha egyszer felismered, hogy ezek az elvárások nem kőbe vésett igazságok, hanem tanult minták, akkor elkezdheted őket tudatosan megkérdőjelezni és elengedni.

4. Engedd el az objektív mérce illúzióját

Miután felismerted, el kell hogy fogadd, nincs olyan, hogy objektív tökéletesség. Sokszor azért érezzük magunkat kevésnek, mert azt hisszük, hogy létezik egy ideális mérce, amihez mindenkinek igazodnia kell. De ez egyszerűen nem igaz. Ha minden ember különböző, akkor hogyan lehetne egyetlen mércével megítélni őket?

Például nézzünk egy olyan tulajdonságot, amit sokan hátránynak tartanak: a türelmetlenséget. Valaki azt mondhatja, hogy a türelmetlenség negatív tulajdonság, mert az ember nem képes kivárni a dolgok végét. De mi van, ha ez a türelmetlenség egy másik helyzetben éppen erény? Például olyan szituációkban, ahol gyors döntésekre van szükség? Ugyanaz a tulajdonság egyszer lehet negatív, máskor pedig pozitív. Attól függően, hogy ki és milyen szemszögből értékeli.

5. Miért pont te dönthetnél másként?

A végső lépés az, hogy felismerd: ha eddig mások szabályai szerint éltél, akkor mostantól lehetőséged van arra, hogy saját szabályokat alkoss. Senki sem kényszerít arra, hogy a külvilágból átvett szempontok szerint élj. Te magad döntheted el, hogy mi az, amit értékesnek tartasz magadban, és mi az, amit elengedhetsz.

Tedd fel magadnak a kérdést: „Ha senkinek nem kellene megfelelnem, akkor mit gondolnék magamról? Ha nem számítana mások véleménye, akkor hogyan értékelném önmagamat?” Ezek a kérdések segítenek abban, hogy belső szempontok alapján kezdj el gondolkodni, és ne mások elvárásai alapján.

A saját szempontrendszered megkérdőjelezése nem egyszerű feladat, de elengedhetetlen ahhoz, hogy kilépj a kisebbségi komplexus szorításából. Ismerd fel, hogy ezek a szűrők nem objektívek, és nem is a sajátjaid – csupán tanult minták, amik bármikor megváltoztathatóak. Kezdj el önállóan dönteni arról, hogy mi alapján értékeled magadat. Hiszen te vagy az, aki végső soron meghatározhatja, hogy mit tart értékesnek.