Az egész világ igazodjon hozzád? Vagy figyelembe veszed mások véleményét? Az önismeret fejlesztése során fontos, hogyan viszonyulsz a környezetedhez, magadhoz, és másokhoz. A jellemed, az egyéni életutad, a saját fejlődéstörténeted lesz az alapja az önismeretednek.

Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogyan lettem ilyen, amilyen vagyok az igazi önismeret.

Az önismeret fejlődése egy folyamat. Minden életkorban megvan a fejlődés lehetősége.

Valamit hozunk magunkkal, nem tudjuk azt mondani, hogy én ezt nem akarom, ez potenciálként működik, de befolyásolja a környezet. Például ilyen a temperamentum, amit hozok magammal, de mégis rajtam múlik, hogy mit kezdek vele. A belső lehetőségek szabadok. Az önismeret fejlesztése, a személyiségünk tudatos fejlesztése fog segíteni minket abban, hogy boldogabb, elégedettebb életet élhessünk.

 

Az önismeret fejlesztésének legismertebb modellje a Johari-ablak, amely négy olyan területet vizsgál, ami a személy, és környezete számára ismert, vagy épp ismeretlen.

  1. A nyílt terület, az a nyitott könyv, amiben a tulajdonságaimat, viselkedéseimet én is ismerem, és mások is észlelik, tudnak róla.
  2. A rejtett terület, azok a tulajdonságok, gondolatok, viselkedésimódok, érzések, amit én ismerek magamról, de mások nem ismernek rólam, szándékosan elzárom elölük.
  3. A vakfolt, amit én nem ismerek magamról, nem vagyok tudatában, de mások látják, észlelik és tudják rólam. Ilyenek pl. a gesztusok
  4. Az ismeretlen terület pedig mindenki elöl rejtve marad. Ez a tudattalan. Nem tudod szándékosan megváltoztatni, vagy szabályozni.

 

10 éves korig nem beszélhetünk önismeretről, a gyermek azt fogadja el, amit mi felnőttek állítunk róla. Mégis az ebben az időszakban történő fejlődéstörténet nagyon hangsúlyos. A kulcsingerek mint például a kötődés, életre szóló bevésődést jelentenek. Ezek a névtelen tapasztalatok a tudatalattiban tárolódnak, és felnőtt korban ezek sugallják az intuíciókat, a különleges megérzéseket. Ha ebben az időszakban trauma ér, vagy nem kapjuk meg amire szükségünk lett volna, sérül a lelki világunk, és ez a kis „csomag” a felnőttkori elakadások gyökerévé válik.

Az önismeret az, amikor vissza tudunk nyúlni ebbe a nem tudatos időszakba. Feltárjuk az okokat egészen a gyökerekig, és válaszunk van arra, hogyan lettem ilyen, amilyen vagyok.

Ez a folyamat a mélyebb önismeret, ez egyedül, segítő nélkül már nem megy. Hosszadalmas, időigényes fejlesztő munka. Feltárni, kinyitni, megismerni az okokat az önismeret része, mint ahogy a szembenézés, és az elfogadás is. Annak az elfogadása, hogy nincs lezárva az út. Mindig változunk. Életciklusonként változik a személyiségünk, mert nézz csak vissza. Ami érvényes volt 15 éves korodban, az bizony már nem érvényes a 40 éves önmagadra.

A ki vagyok én kérdésre adott válaszok, ehhez képest egyszerűek. Azt mutatják meg, milyen ön definícióid vannak.

Mit írnál le a papírra, ha feltenném a kérdést, Ki vagy Te? Próbáld ki. Írj!

Nézzük, te milyen sokrétű definiciót adtál magadról? Mit soroltál fel?

  • Név,
  • szakmai identitás,
  • hatalmi vágyak,
  • funkciók.
  • Előjön a múlt? – a származás, vallás.
  • Az identitás milyen része jön elő?
  • Milyen tulajdonságok?

Minél sokrétűbb az ön definíciód, annál nagyobb eszköztárral rendelkezel a megküzdési stratégiák terén.

 

Az önismeret fejlesztésébe mielőtt belekezdenél, tegyél fel magadnak néhány fontos kérdést.

  • Hol szeretnél beavatkozni a saját pszichés rendszeredbe? Hol van a fájdalompontod? Mitől szenvedsz? Mi az, amin változtatni szeretnél?
  • Hol tartasz az önismeretben most?
  • Meddig mennél le az önismeret rétegeiben. Csak a felszínt kapargatnád, vagy belenéznél a tudattalan mélyebb bugyraiba is?
  • Hol tart az utad? Mi az idei teendő?
  • Kit fogsz elveszíteni a környezetedből, ha az önismereted nőni fog? (Ez is benne van a pakliban.) Felkészültél erre a lehetőségre is?
  • Felkészültél az érzelmi, pszichés hullámvasútra?
  • Mi az az eszköztár, ami neked hiteles? Önismereti könyv, önismereti teszt, csoport, tréning, egyéni segítő, coach, pszichológus, pszichoterapeuta? A választás a te egyéni felelősséged.

 

A mély elakadások feldolgozása hosszú terápiás folyamat, amely nagy szakértelmet igényel, és pszichoterapeuta szükséges hozzá. Ha ilyenbe botlasz, szakember segítségére lesz szükséged.

 

Önismeret fejlesztése – feladatok, könyvek, tesztek segítségével

Vannak olyan önismeret fejlesztő feladatok, amik könnyedén kivitelezhetők önmagunk által, segítő személye nélkül. Ilyen például, hogy napi vagy heti szinten nézz rá önmagadra. Gondold végig:

  • mi történt veled
  • mi váltott ki belőled erős érzelmeket,
  • az vajon miért érintett úgy téged, mennyire vagy a helyeden ebből a szempontból
  • ha valami többször is előfordul veled, mi az oka az ismétlődésnek, hol kellene változtatni, hogy legközelebb másképpen alakuljon
  • a környezetedben levő emberek mit tükröznek vissza rólad
  • fogalmazd meg azokat a dolgokat, amik a legtöbb gondot okozzák, amiben nem tudod jól képviselni magadat, nem tudsz előre lépni önerőből
  • írj magadról egy használati útmutatót másoknak
  • Gondold végig kik azok az emberek a környezetedben, akik hasonlóan gondolkoznak, mint te. Akikkel szívesen töltöd az idődet, és nem érzed azt, hogy elszívják az energiádat. Akik feltöltenek, inspirálnak, adnak neked valamit (nem tárgyat)

 

Segítségedre lehet a Nézz szembe önmagaddal! önismereti könyvem, melyhez szakértői csapatom tagjával, Nagy Andrea coach-csal készítettünk egy önfejlesztő gyakorlatokat tartalmazó munkafüzetet is, 30 önismeret fejlesztő feladattal, és a coach tippjeivel.

 

Ha elakadsz, úgy érzed nem tudsz tovább haladni, segíthet a PersonalGuide® önismereti viselkedési tesztje, és a PersonalGuide – Önfejlesztés Facebook csoport is.

A viselkedési teszt személyre szabott 15 oldalnyi szöveges kiértékelése 48 órán belül megtörténik, és feltárulnak előtted viselkedésed rejtett automatizmusai. Mit kezdj ezekkel? A személyes cselekvési terv, amit a kiértékeléshez kapsz segítségedre lesz, hogy elindulhass az önismereti fejlődésed útján.

A facebook zárt csoportban olyan emberekkel beszélhetsz, akik szintén az önismeret útját járják. Nem kell magadban, egyedül megküzdened a problémáiddal, az elakadásaiddal. E közösség tagjaként bátran kérhetsz iránymutatást tőlem, és a csoport tagjaitól. Valódi támogatást kapsz.

Védett környezetet tudunk teremteni neked az önismeret mélyebb szakaszaiban is, amikor leveted a pácélod, és védtelenné válsz. Igénybe veheted szakembereink személyes segítő konzultációját, és ha szükséged van rá, a feldolgozás fázisain átsegítsenek. Tudnod kell, hogy a korai elakadások (lásd a gyermekkorba visszanyúló tudattalan berögződések) szükségessé teszik, hogy egyéni konzultáción, segítő szakemberrel folytasd az utad, mert annak feldolgozása nem megy egyedül.

A változás lehetséges. Jegyezd meg, hogy mindig van másik út!

(Cikket írta: Halustyik Melinda)

Csatlakozz a PersonalGuide – Önfejlesztés Facebook csoportunkhoz: