fbpx

Mindenkinek megvannak a maga problémái, amelyek olykor leküzdhetetlennek tűnnek. Ennek azonban sokszor a legfőbb oka az, hogy eleve egy legyőzhetetlen, hatalmas dologként tekintünk rájuk. A szakértők szerint azonban ez a fajta attitűd már önmagában is demotiváló hatású.

Fontos tehát, hogy átértékeljük a dolgokhoz való hozzáállásunkat és megtanuljuk értékelni, sőt, akár szeretni is a saját problémáinkat annak érdekében, hogy egyszerűbben és hatékonyabban találjunk rájuk megoldást.

És hogy hogyan? Ebben a bejegyzésben megmutatjuk azt, hogyan segíthet az előrelépésben az, ha a mindennapi gondokra nem, mint korlátokra, sokkal inkább, mint kihívásra vagy kalandra gondolunk!

 

Minden fejben dől el: így lesz a lehangoló problémából izgalmas kihívás

Biztosan Te is hallottad már azt a kijelentést, hogy „minden fejben dől el!”. Ez azt jelenti, hogy mindennapos problémáink sokszor lelki eredetűek. Ha életminőségünk nem megfelelő, ha túlzottan sok stressz nehezedik a vállunkra, az sokszor annak köszönhető, hogy túlságosan negatívan gondolkodunk.

A szakértők szerint a pozitív gondolkodás már önmagában hatalmas segítség abban az esetben, ha egy eleinte megoldhatatlannak tűnő problémával találjuk szemben magunkat. Gondolataink erejét mi sem bizonyítja jobban, mint a placebo-hatás, melynek esetében az egészségi állapot javulásához nem valódi gyógyszerek valódi hatóanyagai, sokkal inkább a pszichológiai változások járulnak hozzá.

Fontos tehát, hogy ne gondoljunk a problémáinkra negatív dologként. Tekintsünk rájuk úgy, mint egy kihívásra, amin felül kell kerekednünk. Hiszen a megfelelő elszántság és felkészültség birtokában még a legmagasabb hegy is megmászhatóvá, a legnagyobb távolság is könnyen áthidalhatóvá válik.

Amennyiben megtanuljuk a problémáinkat kihívásként kezelni, egy idő után meg is szerethetjük őket. Ennek köszönhetően pedig mindig energikusan és motiváltan állunk majd neki annak, hogy leküzdjük az előttünk álló nehézségeket.

 

Ne hagyjuk, hogy a problémák árnyéka megijesszen minket

A problémák leküzdését az esetek többségében a katasztrofizáló gondolkodás hátráltatja leginkább. Sokszor ugyanis első ránézésre nagyobbnak látunk egy problémát, mint amekkora valójában. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a negatív eseménynek az élet minden területén jelentőséget tulajdonítsunk, ez pedig könnyen eltántoríthat minket attól, hogy megtaláljuk a megoldást.

Fontos tehát, hogy az adott probléma megoldásának mindig higgadtan, a körülmények ismeretében, lehetőségeinket jól körbejárva lássunk neki. Ez a fajta hozzáállás több lehetséges megoldási módot is feltárhat előttünk, ezáltal pedig segít minimalizálni a kudarc lehetőségét. Ilyen módon maga a problémamegoldás is egy izgalmas folyamattá válhat, arról nem is beszélve, hogy jóval nagyobb eséllyel tartogat sikerélményt a számunkra.

 

Ha valami nem megy, lépjünk tovább

Végül, de nem utolsósorban fontos megjegyezni, hogy akadnak az életben olyan dolgok, amelyekre a legpozitívabb hozzáállás mellett sem feltétlenül találunk megoldást. Ez teljesen természetes, azonban egy megoldatlanul maradt probléma még nem jelenti azt, hogy összedől a világ.

A lényeg, hogy ha valami nem sikerül, még nem jelenti azt, hogy értéktelenek lennénk. Sőt: a próbálkozás és a megoldásra való törekvés már önmagában is hozzájárul ahhoz, hogy értékesebbek legyünk, hiszen az ember nem pusztán a sikerekből tanul.

Ne feledkezzünk meg tehát arról, hogy a kudarc miatt sem szabad magunkat és gondolkodásmódunkat hibáztatni. Mindannyiunknak lehetnek ugyanis néha negatív gondolatai, ez mégsem jelenti azt, hogy rossz emberek lennénk. Egyszerűen csak nem szabad hagynunk, hogy ezek a gondolatok átvegyék az irányítást az életünk felett, és a vereség tükrében éljük mindennapjainkat. Hiszen holnap új nap virrad, ami egy újabb lehetőséget jelent a sikerre.

 

További ajánlott olvasmányok:

Növeld az önbizalmad és önbecsülésed 5 lépésben! 1. rész

Növeld az önbizalmad és önbecsülésed 5 lépésben! 2. rész

Önelfogadás

3 egyszerű tipp, amely segít az önbizalomépítésben

 

Ahhoz, hogy minél jobban megismerd magadat, ajánlom figyelmedbe a következő könyvemet!

mindenki másképp boldogul című könyv

Csatlakozz a PersonalGuide – Önfejlesztés Facebook csoportunkhoz: