fbpx

Ha kommunikációról beszélünk, gyakran az jut eszünkbe, hogy ezek a szavak, a mondatok, amiket használunk, legyen az élőben, vagy online. Sokszor viszont azt látjuk, nem pontosan ér célba üzenetünk, vagy éppen annyi pluszt hozzáteszünk, amitől más értelmet is kaphat. A metakommunikációt befolyásolja a viselkedésünk, a megjelenésünk, a gesztusaink, ez a nem nyelvi jelek összességét jelenti. Te ismered a sajátjaid?

 

A metakommunikáció fogalma

A Wikipedia meghatározása szerint: „Metakommunikáció, egy másodlagos kommunikáció arról, hogy egy információdarabot hogyan kell értelmezni. Azon a gondolaton alapul, hogy ugyanaz az üzenet, amelyet eltérő metakommunikáció kísér, jelenthet valami teljesen mást, akár az ellenkezőjét is, lásd például irónia.”

Bizonyára mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor megpróbáltunk önmagunk véleményéhez képest ellenkezőt mondani, esetleg kedvesnek lenni egy embert próbáló helyzetben. Kigondoltuk, megfogalmaztuk a mondandónkat, de ugyanígy megtörténhet, ha nem előre, hanem egy váratlanul érkező kérdésnél kell reagálnunk. Ha udvariasan is próbáljuk, de közben mindenünk azt sugallja, hogy ezt nem így gondoljuk, az átjön a metakommunikációnk által – ha a szavaink kedvesek lennének, akkor is.

 

A metakommunikáció típusai

A metakommunikáció azonban ennél sokkal több. Egésszé teszi a kommunikációnkat. A metakommunikáció fajtáiból ráébredhetünk, mi magunk mennyiszer válaszolunk tudat alatt legyen szó akár írásbeli, akár szóbeli, online vagy éppen offline kommunikációról. Rövidíthetjük úgy is, hogy verbális és nonverbális kommunikáció.

 

A nonverbális kommunikációhoz tartoznak:

Hanghordozás, stílus: Mindaz, ahogy a kommunikációd előadod. A hangsúly éppúgy számít, amilyen stílusban közlöd mondataid (lassan, tagoltan beszélsz, vagy elhadarod, hogy ne is lehessen szinte érteni, esetleg magyarázóan beszélsz, pontokba szeded össze, vagy éppen csak félszavakkal jelzed, kedvesen, vagy éppen ellenkezően, cinikus a stílusod, és még sorolhatnám).

Tekintet: Figyeled-e a másikat, kapcsolódsz-e hozzá? Akkor is számít, hogy ránézel-e a másik félre, ha csak ketten vagytok, és akkor is, ha egy előadást tartasz, vagy éppen Te magad, nézed-e azt, aki beszél? Lefelé nézel, esetleg bárhová, csak a másikra nem?

Mimika, gesztus, testtartás: Minden, ami testbeszéd. Az arcodon látszódnak-e az érzelmek? Összegörnyedsz-e egy kritika hallatán, kihúzod-e magad, ha dicsérnek? Magabiztosan állsz a lábadon egy prezentáció során, vagy fel-alá járkálsz és billegsz? Fogsz valamit a kezedbe, pl. egy filcet?

Öltözet: Talán nem is gondolnánk, de a hétköznapi öltözékünk is nagyon fontos. Ahogy egy fontosabb eseményre felöltözünk, az minket képvisel. Különösen igaz ez az üzleti világra, de bármely munkahelyen, egy ballagáson, mindenki megnézi, hogyan öltöztünk fel. Megadtuk-e a módját, vagy csak felvettük, ami épp a kezünkbe akadt, egy farmert meg egy pólót?

Ezek mind metakommunikációk, hozzátesznek, kiegészítik azt, amit mondunk, ahová megyünk, amit gondolunk, még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

 

Példák még a metakommunikációra

A metakommunikáció jelentéssel bír. Lehetünk egy szituációban bármily kedvesek, ha közben „pofákat vágunk”, és az arcmimikánk csak negatív, visszatetsző reakciókat mutat, ha a másik fél látja, úgy annak már nem pozitív lesz az eredménye. Ez például az arcunk metakommunikációja, de egy előadás közbeni kézzel való hadonászás (testbeszéd), és talán nem is gondolnánk, de még az is fontos, hogyan nézünk ki, elegáns-e az öltözékünk, és így tovább. Nézd meg a borítóképet, neked mit „mond el”?

 

A metakommunikáció fejleszthető, tudatosabbá tehető?

A metakommunikáció eszköztára, ahogy azt láthatod, igen széles skálán mozog, amelyek jelentősen fejleszthetőek. Talán nem is árulok el nagy titkot, ha azt írom, a kulcs: az önismeret. A metakommunikáció esetében, ha ismered saját viselkedési szokásaid, megtalálod a stílusod, az erősségeid, ránézel azokra, ahol volna még mit fejleszteni, akkor azokkal tudsz foglalkozni, egyúttal pedig változtatni. Az öltözetedhez hozzátehet egy stílustanácsadó, aki feltérképezi, mi áll jól Neked, míg a PersonalGuide viselkedéselemzés a tipikus mintáid mutatja meg, cselekvési tervvel együtt.

Érdemes a metakommunikációddal is foglalkoznod, hogy te hogyan reagálsz, hogyan „metakommunikálsz” társaságban, barátokkal, vagy akár hivatalos rendezvényeken. A jó, hogy ez is fejleszthető, egyedül rajtad áll.

Csatlakozz a PersonalGuide – Önfejlesztés Facebook csoportunkhoz: