fbpx

Rengetegen aggódunk, félünk a jövőtől, a meg nem történt dolgoktól, de gyakran azok az események is frusztrációt okoznak, amelyek a mindennapokban érnek minket. A szorongás, akárcsak a stressz, szinte már mindennapos jelenség, egyre több helyen üti fel a fejét. Ugyanakkor az is látható, hogy többnyire nem, vagy igen kevesen fordulnak szakemberekhez. Az első lépés többnyire az, hogy magunk próbálunk kilépni ebből az érzetből. (Ajánlom figyelmedbe a stresszkezelési technikák cikkemet is.)

Ahogy azt már egy másik cikkben is írtuk, a szorongásnak számos jele van, melyekkel nem árt tisztában lenni. Ezek is befolyásolhatják azt, hogyan tudjuk leküzdeni egyedül a szorongásunkat.

 

Szorongás, mint állapot

A szorongásra az előbb, mint érzet hivatkoztam, de az a rövid tartamból akár hosszú órákon át, egészen napokig, hetekig is eltarthat. Ez az, amikor olyan feszültnek és túlaggódónak érezzük magunkat, előre vetítve negatív jövőképet. Elbújunk a barlangunkban, amennyire csak lehet.

 

Hogyan küzdhetjük le a szorongásunkat egyedül?

A szorongással együtt az is „jár”, hogy nem merjük felvállalni. Hogy éppen félünk, nehezünkre esik valami, vagy éppen az, hogy segítségre van szükségünk. Nehéz állapot, de azért a jó hír az, hogy a szorongás oldását elkezdhetjük.

  1. Vitaminok: Közismert, hogy némely vitamin éppen az ideigeink nyugtatását segíti elő, e mellett természetesen javítja energikusságunk, lendületességünket, ilyenek a magnézium és a B6-, B9-, B12-vitaminok.
  2. Gyógynövény: Ha már a vitaminok szóba kerültek, a gyógynövényekkel is érdemes foglalkoznunk. A citromfű nyugtató hatású, míg az orbáncfű hangulat- és kedélyjavító hatású, akár teaként is fogyaszthatjuk, ellazulhatunk, vagy épp kicsit könnyedebben fogjuk fel azokat a dolgokat, amelyek éppen történnek.
  3. Sport: A mozgás endorfint termel, ami hétköznapi nevén a boldogsághormon. A rendszeres testmozgás, legyen az akár mindennapos séta, kiszellőztethetjük fejünket, mivel a fizikai igénybevétel eltereli a gondolatainkat is a feladatokról, így szellemileg felfrissülve vághatunk bele újra, szorongás nélkül a továbbiakba.
  4. Gondolkodásmód, viselkedés: Lényeges, hogy lássuk, hol ér minket szorongás, mely területen. Ehhez pedig tudnunk kell, hogy milyen helyzetben, hogyan viselkedünk. Kivel szemben, milyen kommunikációt engedünk meg magunknak. Néha – ha megfigyeled önmagad -, ezek jellemzők rád, azaz többnyire megjósolható az, hogy mit fogsz reagálni.
  5. Önismeret: Ha ismered saját magad, a belső világod, tulajdonságaid, erősségeid és gyengeségeid, akkor a szorongásod is jobban tudod kezelni. Talán nem is a kezelés a legjobb szó, hanem az, ahogy a szorongásodhoz hozzáállsz, az tud változni.

 

A szorongásod leküzdése önismerettel

Talán a legutolsó az egyik legfontosabb pont, hiszen, ha tisztában vagy az értékeiddel, az erősségeiddel, akkor tudod, hogy mi az, vagy mik azok a „nyomógombok”, amelyek a szorongást kiválthatják belőled. Így ezekre tudsz megoldást keresni, hogy leküzdhesd a szorongásod. Ebben segít a PersonalGuide viselkedéselemzés, hiszen egyrészt tükröt mutat magadról,a  viselkedési szokásaidról, ugyanakkor azokra a területekre is rávilágít, melyeket érdemes támogatnod, fejlesztened, többek között azért, hogy ne, vagy sokkal kisebb mértékben fogjon el szorongás egy-egy helyzetben.

 

Egyedül kell leküzdened a szorongást?

Tételezzük fel, hogy már ismered a módszereket, és mégis szorongsz. Fontos, hogy tudd, hogy nem kell minden esetben egyedül lenned. Ahogy az előzőekben olvashattad, bizony ma már számos lehetőséged van arra, hogy foglalkozz a szorongásoddal, ugyanakkor, ha nehezebb számodra egyedül, vagy nem tudod, hogy indulj neki, akkor érdemes szakemberhez fordulnod. A PersonalGuide elemzésénél lehetőséged van szakértői beszélgetést is kérned, amellyel átbeszélhetitek akár azt is, ahol a szorongást erősebben érzékeled. E mellett bejelentkezhetsz pszichológushoz, coach-hoz, akik szintén abban fognak Neked segítséget adni, hogy többek között a szorongásod oldódjon.

Az azonban bizonyos, hogy először önmagad szükséges megismerned. Fontos ehhez az énkép is, hogy milyennek tartod magad, és akár első lépésként a szorongásod oldására igénybe vehetsz gyógynövényeket, mozoghatsz. Ha pedig nem boldogulnál egyedül, légy bátor, és merj segítséget kérni, hogy életed ne keretek és korlátok között teljen, hanem kiteljesedhessen.

Nem vagy egyedül! További segítséged lehet a PersonalGuide Channel, mely egy olyan önfejlesztő csatorna, ahol havonta megújuló tudásanyagokkal várunk, hogy a legjobb önmagaddá válhass!

PersonalGuide Channel

Működő önfejlesző eszközök, hogy a legjobb önmagaddá válhass!
A PersonalGuide Channel egy egyedülálló önfejlesztő csatorna, ahol a folyamatosan bővülő szakértői tudásanyagokkal könnyen megoldást találsz a kihívásaidra és fejlődni tudsz!
Személyiségfejlesztésben és vezetőképzésben jártas szakértők tudását érheted el bármikor, bárhol, kényelmesen, akár a kanapédról is.

Csatlakozz a PersonalGuide – Önfejlesztés Facebook csoportunkhoz: